IMÁDSÁGOK


Boldog Károly Királyunk, a nehéz szolgálatodat és az élet összes fáradságos megpróbáltatásait isteni megbízásként fogadtad el, és gondolataidban, döntéseidben, tetteidben te mindig cask a Szentháromságos Egyistent követted.
Kérünk téged, esedezz értünk Isten mellet és könyörögj ki számunkra bizalomért és erőért, hogy a halandók számára legreménytelenebb pillanatokban se essünk kétségbe, hanem engedelmesen kövessük Jézus útját.
Könyörögd számunkra azt a kegyelmet, hogy szívdobogásunk a Jézusét kövesse. Támogass bennünket, hogy mi is beleéléssel és erőteljesen cselekedhessünk a szegények és rászorulók javára, hogy félelem nélkül küzdjünk a békéért otthon is, meg a nagyvilágon is, és bármilyen helyzetben örvendetes reménnyel bízzuk rá életünket az Isten kezébe, úgy hogy végül mindnyájan, mint te, mehessünk az Ő segítségével Jézushoz, Urunkhoz.

Nyomtatva a Bécsi Ersekségi Egyházmegye engedélyével
2004. május 18.-ától, Z1. K787/04, illetve K.788/04
Foplébános mag. Franz Schuster

_________________________

Mi Atyánk, ki küldte nekünk Károly Királyt mintaképként.
Ő szelíd bizalommal fogadta el nehéz szolgálatát a legfáradságos pillanatban és mindig a Te Tiadat követte, az egyetlen igazi Királyt. Így szerényen, a szegények iránti szíves szeretettel, önzetlenül esedezve a békéért töltötte életét. Sot halálos ágyában ő teljesen bízott Benned és mindent a Te kezedbe bízott rá.
Mindenható, irgalmas mi Atyánk, kérjünk Téged, nyújts nekünk, Károly Király megvédelmezésére, feltétlen bizalat Benned nehéz helyzetekben is, bátorságot, hogy csak Te Fiad mintaképét kövessük. Nyisd ki szíveinket a szegények számára és támogasd tetteinket a családi és a népek közti béke javára. Ezt kérjük Tőled Jézus Urunk segítségével.

Nyomtatva a Bécsi Ersekségi Egyházmegye engedélyével
2004. május 18.-ától, Z1. K787/04, illetve K.788/04
Foplébános mag. Franz Schuster